Szent György-hegy hajnalig és matiné

Alapító, tulajdonos, szervező

A Szent György-hegy mára az otthonom, ahol megosztva töltöm az időmet Budapest mellett – egyre többet a hegyen, és egyre kevesebbet a városban.

Hatalmas élmény kitalálni egy rendezvényt és saját magadnak munkát adni a saját szenvedélyeddel. A Szent György-hegy hajnalig egy ilyen projekt. 2018-ban 20 helyi termelő és borászat összefogásából született rendezvény, aminek első kiadásán is meglepően sokan, körülbelül 3500-an vettek részt. Az esemény stílusa visszanyúlik a régi szabad nyitott pincés túrákhoz, az ide látogatók egy hihetetlenül gazdag borvidék vulkanikus borait és hangulatát ismerhetik meg. Az évek során a rendezvény egy profi fesztivállá vált 0. nappal, túrákkal, belépő pontokkal és lezárással – ezen a napon igyekszünk csak gyalogosokat felengedni a hegyre, hogy zavartalan legyen a piknik és a séta. A belépőért cserébe karszalagot, térképet és poharat kap a vendég, ezzel nekiindulva felfedezheti a hegyet és résztvehet a koncerteken.

2022 őszén a hagyományos nyárindító Szent György-hegy HAJNALIG mellett először került megrendezésre a Szent György-hegy MATINÉ, mely egy napközbeni laza családos program, 12-20 óráig.

Borvidéki összefogást indítani nem egyszerű, de hihetetlenül felemelő dolog. Ennél már csak az a jobb, amikor az ember látja a sok boldog látogató mosolyát és koccintását!